Benke László: Megszülettem

A születésem előzményei nem voltak mindennapiak! Ezt, Édesanyám elmondásából tudom. Mindig visszacsengenek szavai, mikor rágondolok:

– Lacikám, kisfiam! Az, hogy megszülettél, maga egy csoda!

Bevezetőként elmondom, anyunak a második házasságából fogantam. Az előzőből született két gyermek, akik meghaltak. Az egyik egy kislány volt. Ilonkának hívták, – anyut is így hívták -, azt hiszem, hogy kilenc hónapos korában ment el. A másik gyermeke Józsika, ő másfél éves volt. Mindketten valami gyermekbetegségben haltak meg. Az orvosok véleménye szerint, édesanyámnak nem lehetett többet gyermeke.

Ennek ellenére történt, hogy előttem még isteni áldásként volt egy ’gyermekvárása’. A nyolcadik hónapban volt, – mikor sajnos, Újpesten -, ahogy szállt le a villamosról elesett, és nagyon megütötte a hasát. Rögtön kórházba szállították. Ott kiderült, hogy nem egy, hanem kettő baba lett volna. A két kislányt halva kellett megszülnie. Elképzelhetjük mennyire megviselte ez lelkileg.

Ezen szomorú események után került velem áldott állapotba. A megérkezésem, hogy világra jövök, különösen is csoda számban volt mérhető. Minden nőgyógyászati beteglapjára fel volt tüntetve a ’kórisme’. Ez alapján gondolhatták az orvosok, hogy soha többé nem lehet gyermeke, nem szülhet!

A terhesség megállapításához, kórházba utalták, mert gyaníthatóan daganata lehet, találgattak az orvosok. Ennek kivizsgálására kellett befeküdnie. A vizsgálatot másnap végezték volna el, de anyu tudta, hogy gyermeket vár, és nincs daganata. Ezen probléma megállapítását, úgy végezték volna el, hogy a daganatból kicsípnek egy darabot, és szövettanra küldik, ahol az eredmény megmutatja, hogy jóindulatú, vagy rosszindulatú. Ha ez megtörtént volna, akkor én nem születek meg!

Édesanyám, bízva anyai megérzésében, kiszökött a kórházból. Bátorságának köszönhetően írhatom most eme sorokat.

Az orvossal, aki a vizsgálatot végezte volna, már csak akkor találkozott, amikor megszülettem.

– Így néz ki egy daganat? – kérdezte az édesanyám nem kis iróniával.

Szégyent, lelkiismeret furdalást nem igazán érezve ballagott odébb az orvos. Később nem is találkoztak.

Nem lenne teljes a kép, ha nem mesélném még az aznapi eseményeket. Édesapámat meg kellett műteni, mert gyomorfekélye perforált. A gyomrának háromnegyed részét kivették. Két emelettel lejjebb operálták, akkor, amikor én születtem. Másnap már saját lábán tett látogatást nálam! Így voltunk hárman egyszerre a kórházban, és pár nap elteltével együtt mentünk haza.

Ez az én rövid történem a születésem körülményeiről, ha jól emlékezem! Különleges? Számomra biztos! Akinek még különleges az az Édesanyám. Az ő története az enyém is. Minden szülő története, a gyermekéjé is.

Az Édesanyám minden cselekedetével védett. Óvott még a széltől is. Vigyázott rám, ahogy az Édesanyák őrzik gyermekeiket. Különleges kincs voltam számára, akit minden pillanatban elhalmozott a szeretetével. Köszönet neki érte!

A Jóisten áldjon meg minden Édesanyát!

Benke László

Zárásként nem véletlenül írom a dátumot:

Kelt: Budapest 2009. November 29.

Leave a Comment