Szőke István Atilla: A barna ló

Megnyugodva pihen a ló,
homlokán fénylik bölcs derű.
Tartásán a megélt évek,
mind-mind pompás, nagyszerű.

Ó, te pajkos fiatalság,
hej, mennyi mező, mennyi rét!
A lelkében ott él minden,
érezni szinte az ízét.

Az emlékek megnyugtatják,
neki nem kell több! Ez való!
Bölcs derű fénylik homlokán,
s megnyugodva pihen a ló.

Leave a Comment