Szőke István Atilla – Mint mámoros akarat…

Mint mámoros akarat, úgy ugrik a ló,
szép szőrén a fény csillogóan reszket.
Néki a végtelen tér, bizony az való,
vágtatni napestig, s ez még csak a kezdet.

Vajh’ hányan indulnak utána, ki tudja?
S mennyien vágtatnak hosszú napokon át?
A fekete ló most az életét futja,
s látni, érzi a távolság illatát.

Ő már elindult megállíthatatlanul,
izma feszül, a szeme tűz, sörénye leng!
Aki véle tart szabadságot tanul,
s a szabadság régóta tudjuk már, hogy szent!

A hajnal már fogja a Nap sugarát,
s érkezésére szép színekkel felelt.
Kövessük mi is e nemes paripát,
mely festőnk ecsetje által életre kelt!

Leave a Comment