Festményhamisítás: tények és történetek

Festményhamisítás: tények és történetek

A jelen kor egyik legfőbb jellemzője, hogy az élet minden területén az értékes összekeveredik az értéktelennel, az igaz helyét a hamis foglalja el, vagy még rosszabb esetben az igaz ruhájában tetszelgő hamis.

Bármely műgyűjtő vagy híres múzeum rémálma, hogy egy tulajdonában levő műtárgyról kiderül: valójában értéktelen hamisítás. Világszerte egész apparátus dolgozik azon, hogy megakadályozzák a festményhamisítást, melyek a felbecsülhetetlen értékű remekműveket sem kerülik el. Mégis, a szakértők legnagyobb erőfeszítései dacára, a hamis művek továbbra is elborítják a piacot. Némelyik oly kiváló munka, melynek már komoly története és utóhatása van. Az eredetvizsgálat ma már technikai eszközöket használ, hogy kiszűrje az utánzatokat, de gyakran ez sem elegendő.

A festmény másolat és festményhamisítás közötti különbség

A festmény másolatok készítésének jogi és etikai szabályai vannak. A Magyarországon hatályos törvények értelmében minden művészeti alkotás szerzői jogi védelem alá esik. Másolat csak olyan festményről készíthető, aminek alkotója halála óta legalább 70 év eltelt. Ettől eltérő esetben a jogtulajdonos meghatalmazására van szükség. A másolatok méretben (néhány centiméterrel) mindig eltérnek az eredetitől. Nem kerül rá az eredeti szignó, ellenben a másoló neve és a másolat készítésének ideje a hátoldalon fel van tüntetve. A későbbi visszaélések elkerülése érdekében nem készül másolat régi anyagok felhasználásával. A művészi másolat csak egy példányban készülhet el, nem publikálható, és kereskedelmi forgalomba nem hozható. Ez alatt az aukciós házak értendők. Természetesen magánszemély vagy egy cég, amely ilyennel kívánja dekorálni irodáit, nyugodtan megvásárolhatja.

A festményhamisítás nem másolat! Bűncselekmény, melynek célja egy olyan festmény reprodukálása, mely az eredeteinek pontos másolata, mind méretben, mind anyaghasználatban, hamis szignatúrájával ellátva, jelentős anyagi haszon reményében, eredetiként értékesítve.

Festményhamisítás a festőművész szemszögéből

A műkincspiac anyagi és erkölcsi szempontok szerint is lesújtó képet mutat. A genfi ​​székhelyű Képzőművészeti Szakértői Intézet vezetője, Yann Walther 2014-ben azt állította, hogy a piacon forgalomban lévő művészeti alkotások 50 százaléka hamisítvány.

„Amikor lakást vásárolsz, először mindig felértékelteted – tette hozzá. – De a művészeti világban egészen a közelmúltig 10 millió euróért is lehetett vásárolni, elegendő dokumentáció nélkül.”

Eszmei szempontból pedig a legnagyobb baj az, hogy hazugsággal, eredetinek kiált ki egy tudatosan hamisított alkotást. Az eredeti festmény ritkaság. Napjainkban azonban sok esetben az anyagi befektetés szintjére degradálódott. Egy-egy kiváló műalkotás elzártan pihen páncélozott, többszörösen védett titkos széfek mélyén. Gondosan elzárva azok elől, akik között sokan képesek meglátni benne a valódi értéket, az eszmei mondanivalót, az alkotás szentségét.

Emberi tényezők a festőművész szemszögéből

Számolhatunk azzal is, hogy a hamisító csak azt akarja bebizonyítani, hogy tehetséges. Talán nem értékelték eléggé, nem kapott helyet a híres galériákban, ezért így bizonyítja be zsenialitását. Ez utóbbit szó szerint vehetjük. Mint korábban már volt arról szó, sok esetben a divat vagy csupán a már befutott művész szignója eladhat egy alkotást, olyat is, ami nem egy kiváló munka. Ez természetesen nem a hamisító működésének jogosságát jelenti, csupán azt, hogy létezik a művészet üzleti oldala is. Nagy összegek cserélhetnek gazdát – melyek a gyűjtőket, a galériákat, nem az alkotókat gazdagítják.

A hamisítást kizárólag jogi úton nem lehet megakadályozni. Egy igazi művész nem ezt az utat választja. Bár mint mindenre, erre is találunk kivételt. Noah Charney, a festményhamisítás szakértője, aki több könyvet, sőt regényt is írt a hamisítás művészetéről. Még Michelangelot sem kímélte, aki szobrászként ókori római szobrokat hamisított, már elismert művész volt, mire ezt felfedezték.

Leave a Comment