Szőke István Atilla: Egy kiállítás képei

Szőke István Atilla: Egy kiállítás képei

Szőke István Atilla: Egy kiállítás képei …felhőkkel szállnak a vándormadarak, hosszú bajuszú ember búzát arat, vágtató ménes vihar elől szalad, pásztor pihen piros pirkadat alatt, alkonyi fényben gyönyörűek a nők, köszön a nyugvó Nap elalvás előtt, a jóság a tájba szép színeket szőtt, az égalja, mint a máglya csúcsa, rőt, gyergyói dombon csúcsos barna kazlak, tanyák falai szürkén omladoznak, a tó mellett a vár aranylón ragyog, a szarvas testén gyémántos csillagok, táncoló legényen hófehér gyolcs…

Read More

59. Sárga rózsa

59. Sárga rózsa

59. Sárga rózsa A kép készítése: 2016-ban készült A kép történetéhez egy kis érdekesség. Régebben elkészítettem ezt a rózsát egy néninek, mert kérte, hogy tudok-e sárga rózsát festeni? Természetesen megfestettem neki. Nagy örömet okozva számára. A sors fintora, hogy “Irénke néni” nem sokáig gyönyörködhetett benne mer, nem sokkal utána elhunyt. Nagyon szomorú voltam, nagyon kedves idős néni volt, akivel nagyon jó barátságba kerültünk. Az idősek otthonába történt után visszaörököltem az eredeti képet. Sajnálattal a kép…

Read More

Szőke István Atilla: A szerelem-rózsa

Szőke István Atilla:  A szerelem-rózsa

Szőke István Atilla A szerelem-rózsa Milyen szép szín a fehér és a sárga, főként így egy rózsába zárva. Úgy tartja őket, mint fodros áhítat, mely minden érzelmet átitat. A fátyolos szirmok egymást ölelik, mind a kettő gyöngéden szelíd. Belül a sárga és kívül a fehér, az ölelés mindennel felér. Micsoda csodás forma nyílik éppen, az áttetsző hajnali fényben. S amikor szétszóródik az illata, az a boldogság pillanata. A szerelem-rózsa maga a mámor, a vágyódás a…

Read More

Szőke István Atilla: Levélmadár

Szőke István Atilla: Levélmadár

Szőke István Atilla Levélmadár Hát te ki vagy, furcsa madár, honnan jöttél ily’ ruhában? Űzött vihar, űzött vad ár, mikor jöttél? Mostanában? Kitől kaptad ezt a ruhát, ki öltöztetett fel téged? Eme gúnyát ki adta rád, miért viselsz levélkéket? Sárga tollunk nézd, milyen szép, s fekete-fehér a szárnyunk. Hogyan születtél meg, miképp? Olyat mint te, még nem láttunk! Engem Isten így teremtett, ily’ külsővel, ilyen vággyal! Az elmúlástól megmentett levélkékkel, napsugárral. Ím, ezért lett levél-testem,…

Read More

Szőke István Atilla: A leopárd

Szőke István Atilla: A leopárd

Szőke István Atilla A leopárd Hej, szigorú leopárd, szemében vad, ősi láng. Most szuszog, pihen, figyel, teste nyugvó kérdőjel. Sárgás fülét hegyezi, őszes bajszát rezgeti. Észrevette nézik őt, lát téged, a figyelőt. Barna teste, ha lendül, minden izma megfeszül. Pettyes teste vágtatás, könyörtelen támadás. Ekkor elé ne kerülj, ha teheted, menekülj! Ölelését meg ne vár, mert felfal a leopárd!

Read More

Szőke István Atilla: A fekete ló

Szőke István Atilla:  A fekete ló

Szőke István Atilla A fekete ló Maga elé néz, töprengőn, de ereiben láng a vér. Nemes homlokát elfedi a sötéten fénylő sörény. Óhaja tüzes, már feszül, vágya százfelé kirándul. Már kívánja a végtelent, orrlika pillanat s kitágul. S akkor felhorkan a hangja, patájával dobbant nagyot. S indul vissza a társához, akit pár percre ott hagyott.

Read More

Szőke István Atilla: A fehér ló

Szőke István Atilla: A fehér ló

Szőke István Atilla A fehér ló A merengő tekintet kérd: „Vajon ért engem a világ?” Szomorúság van a szemben, és rejtett titokzatosság. Tán az ősi idők óta e titkot őrzi ez a szem. Valami súlyos, nagy titkot. Nézem, látom, érzem, hiszem. Tűnjön belőled a bánat, vágtass, pusztán, hegyen át! Legyen patadobogásod, millió éves szerenád.

Read More
1 2 3